Felejtsd el a telód - POKET-zsebkönyvet olvasni sokkal-sokkal menőbb

18/04/12 csütörtök
ujnemzedek.hu
A Madách téren, az Örkény Színház előtt adták át szerdán az első POKET automatát, amelyből kortárs és klasszikus irodalmi műveket vásárolhatnak okostelefon méretű zsebkönyv formájában a járókelők.

A mai instant világban jó, hogy megjelenik egy valódi érték is, és egy automatából már nemcsak a testi, hanem szellemi és lelki szükségleteket is ki lehet elégíteni a sorozatban megjelenő irodalmi olvasmányokon keresztül – mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a helyszínen tartott projektindító sajtótájékoztatón. Hozzátette: ez a kezdeményezés a fiatalokhoz hozza közelebb kedvelhető és egy hozzájuk közelebb álló formában az olvasás és a könyv szeretetét.

Osváth Gábor producer, ifj. Vidnyánszky Attila és Vecsei H. Miklós színészek három évvel ezelőtt azzal a céllal alapították meg a POKET projektért is felelős Sztalker-csoportot, hogy a fiatalokból később ne egy szétszakadt, hanem „egy egymásra figyelő, egymás igazságát megérteni tudó generáció legyen”. Ennek egyik első lépése a POKET zsebkönyvsorozat, amely az olvasás mellett a „csendekről és az elmélyülésekről is szól” – mondta Vecsei H. Miklós.

Az első POKET automatából vásárolt könyveket olvassák fiatalok a fővárosi Örkény Színház előtt, a Madách téren. Az automatából okostelefon-méretű zsebkönyvek, kortárs és klasszikus irodalmi művek vásárolhatók (MTI-fotó: Mohai Balázs)

Az első POKET automatából vásárolt könyveket olvassák fiatalok a fővárosi Örkény Színház előtt, a Madách téren
(MTI-fotó: Mohai Balázs)

Elsőként Szerb Antal Utas és holdvilág, Esterházy Péter És mesélni kezdtem, Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk, Csáth Géza Egy elmebeteg nő naplója és Krúdy Gyula Ady Endre éjszakái című köteteit lehet megvásárolni az automatából

– fűzte hozzá.

A színművész azt is elmondta, hogy a projektet számos más szervezet mellett az Emberi Erőforrások Minisztériuma is támogatta, többek közt azzal az elektromos kisbusszal, amelyben egy könyvekkel megtöltött kisebb automatát helyeznek el. Ezzel a járművel Vecsei H. Miklós és Grecsó Krisztián író nyáron körútra indul, hogy az ország különböző fesztiváljain, ősztől pedig a legkisebb falvakban is népszerűsítse a kezdeményezést, az olvasás és a közösségépítés fontosságát.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál okán és támogatásával átadott automata ötletét és az olvasást népszerűsítő kampányt Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ igazgatója és Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója is méltatta, a közösségi élmény és az kultúra fontosságát hangsúlyozva.

A tervek szerint az automatákkal forgalmas csomópontokon és köztereken találkozhat majd a közönség.