Megrázó gyerekrajzok a családon belüli erőszakról

17/12/04 hétfő
ujnemzedek.hu
A bántalmazott gyerekek nehezen nyílnak meg, ezért komoly feladat a szakemberek számára is, hogy elmeséltessék velük, mikor és ki bántotta őket. Ebben az esetben a gyerekrajzok nagyon sokat elárulnak az bántalmazottak élethelyzetéről, családjukról sőt arról is, hogy tekintenek szüleikre.

Néhány éve oszotta meg a rendőrség a következő képeket az interneten, a napokban pedig újra beléjük botlottunk. A képeket a Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének Anya-Gyermek Segítőotthona és Krízisközpontja által ellátott gyerekek készítették és kiállítás is nyílt a megrázó rajzokból. 

A kapcsolati erőszak összetett és sokszor látens jelenség, az ellene folytatott küzdelem párhuzamosan több beavatkozási ponton is zajlik.  A kormány a kapcsolati erőszak áldozatait segítő ellátórendszer bővítése és fejlesztése mellet kiemelt figyelmet fordít a prevencióra, az áldozattá válás megelőzésére, az áldozatokkal kapcsolatba kerülő különböző szakemberek képzésére, kutatásokra, és a társadalmi érzékenyítésre - írta korábba az MTI. A hazai költségvetésen túl  fejlesztési forrásokból közel 3 milliárd forintot biztosít a kormány az ellátórendszer bővítésére, a gyermekvédelmi jelzőrendszerhez tartozó szakemberek képzésére és társadalmi érzékenyítésre. 2013. július 1-jével hatályba lépett új Büntető Törvénykönyv önálló büntetőjogi tényállássá tette a kapcsolati erőszakot.

Magyarországon a nap 24 órájában az ország bármely pontjáról, bármelyik szolgáltatón keresztül ingyen hívható az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat, mely a kapcsolati erőszak áldozatainak nyújt információt, akut krízishelyzetben pedig segíti a bántalmazottat biztonságos, a bántalmazótól védett helyre való menekülésben.

Telefonszámuk: 06-80-20-55-20

 

Veszély esetén hazánkban a krízisközpontok biztosítják a védett elhelyezést és szükség szerint teljes körű fizikai ellátást, szakemberek (jogász, pszichológiai segítő, szociális munkás) segítségét, valamint a szociális munka eszközeivel történő segítségnyújtást a kapcsolati erőszak azon áldozatainak, akik a bántalmazás miatt – akár gyermekkel, akár gyermek nélkül – otthonuk elhagyására kényszerülnek.  Ma hazánkban 15 krízisközpont működik. A Titkos Menedékház a kapcsolati erőszak súlyos életveszélyben lévő áldozatait fogadja az év minden napján, a nap bármely órájában. 2016-tól az éves költségvetés 50%-kal nagyobb támogatást biztosít valamennyi krízisközpontnak,a Titkos Menedékház támogatását pedig közel 100%-kal növelte meg.

Ezeknek az otthonoknak a támogatását pedig azóta is folytatja a kormány. Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a nők elleni erőszak felszámolásának nemzetközi napja kapcsán beszámolt arról, hogy az elmúlt időszakban több titkos menedékházat és krízisközpontot hoztak létre. Egy új fejlesztési forrásnak köszönhetően kríziskezelő ambulanciákat is nyitnak majd, ahol segítséget kérhet, aki azt érzi, valami nincs rendben a kapcsolatában. Az államtitkár kiemelte azt is, hogy a hatékony fellépéshez nagy szükség van a „terepen” dolgozók munkájára, segélyszervezetekre is. Novák Katalin felhívta a figyelmet a megelőzés fontosságára. Mint mondta: azt szeretnék, hogy minél szélesebb körben – többek között szociális munkások, pedagógusok, rendőrök – kapnának speciális tudást, amellyel felismerik a bajt és tudnak segíteni. A fejlesztésekről még többet itt olvashatsz.

Forrás: feol,police.hu